És még mindíg megy...

Előzmények:

Én kis naiv meg már azt hittem vége van az egésznek, és lehet elfelejteni az ügyet, de ezek szerint nem. Kaptam egy 60x fénymásolt alig olvasható idézést, hogy 30-án jelenjek meg a soproni rendőrkapitányságon tanúként, szembesítésre. Gyorsan a legelején le kell szögeznem hogy habár erről külön nem szólt senki és alá sem írtam semmit ami ezzel kapcsolatos lenne, úgy gondolom hogy a jogi-egészségem szempontjából előnyös ha konkrétan nem említem "ellenfelem" vallomásának részleteit (fel tudnám mondani az egészet). Ebből kifolyólag ez a bejegyzés se nem különösen érdekes, se nem vicces. Csak egy rövid leírása a dolgoknak az én szemszögömből.

Első körben helyet foglaltunk, majd elő lettek véve a jegyzőkönyvek, megállapítottuk hogy emlékszünk arra miket is mondtunk hónapokkal ezelőtt a rendőrségen. Egyrészről vicces volt hallani a másik oldal vallomását, másrészről viszont amit hallottam rádöbbentett egy ordas nagy hibára amit vétettem. Túlságosan részletesen blogoltam az eseményekről. Annyira részletesen, hogy ügyvédi segítséggel bizony simán ki lehetett keresni azt az egy irányt, időpontot amin keresztül fogást lehet találni az események láncolatán. Na de mindegy. Olyan erősre azért nem sikerült az a fogás, mert a vallomás bizony még így is sok sebből vérzett. Nyíl egyenes kérdésekre vagy kitérő válaszok érkeztek, vagy olyan orbitális hülyeségek hogy csak csendben szenvedtem és magamban röhögtem. Ezután következett a korábban említett blogolós-hibám "kihasználása", aminek alapelemét konkrétan nem tudtam megtámadni, el kellett ismernem hogy "nem kizárható" az események olyan lefolyása ahogy ő elmondta. A következő körben én is előadhattam a sztorim, illetve megkaptam a lehetőséget hogy lyukakat ütögessek az ő verziójába amit érzésem szerint meg is tettem. Én is tettem fel kérdéseket, mint például hogy miért is nem élt az általam többször is felajánlott lehetőséggel hogy visszaadják a készüléket, vagy hogy minek is vette ki a sim kártyát, vagy minek formázta a telefont, és ilyesmik. A válaszok megtöltenének egy showder-klub-ot, de egyelőre ezekről is hallgatok. Nagyon szeretném elmesélni a teljes sztorit mert bizony vannak percek mikor a plafont lestem és igyekeztem visszatartani a röhögést, de szerintem megvárom amíg a dolog lezáródik. Attól nem kell félni hogy elfelejtem a dolgot :D. Egyrészt maradandó nyomot hagyott bennem, másrészt megvannak a megfelelő digitális jegyzeteim :D. Hirtelen nem tudom hogy a hiba amit elkövettem mennyire befolyásolja az ügy menetét, de az elhangzottak alapján szerintem még mindig az én irányomba dől a mérleg rendesen. Ugyanakkor azt is el kell mondanom hogy mostanra iszonyatosan nem érdekel mi történik. Elhangzott egy nekem nagyon tetsző életfilozófia, amit lehet nem kellett volna jegyzőkönyvbe mondani, és amit ideírok akkor is ha az életemmel játszok:

"...Az ember talál egy telefont... azt mondja... nem keresi a gazdája akkor megtartja, keresi akkor visszaadja..." 😀

Az egész végén, mikor elment a rendőr kinyomtatni a jegyzőkönyvet, rövid időre kettesben maradtunk és akkor történt a csoda ami miatt megérte bemenni a rendőrségre, és ami miatt megéri csinálni ezt az egész hülyeséget... meg lett dicsérve a blogom 🙂 "érdekes" 😀